2014. február 19., szerda

Megvan a Prezi és a Galériánk

A csapat már a felénél tart az első fordulónál. A nehéz munkán már túl vannak, az interjú, a prezi összerakásával végeztek, hamarosan be is küldhetik végleges eredményüket.



A prezi bemutató igazán jóra sikeredett, megtekinthetik a rosszul hallók és a rosszul látók is egyaránt, hiszen ha valaki nem lát rendesen, hallja a szöveget, ha nem hall kellőképpen, akkor olvashatja amit mondunk. Klaudia hangja passzol a prezentációhoz, minden a megfelelő ütemben halad, pedig eléggé korlátozott a Prezi még, hiszen nem kedvre állíthatjuk be a diák vetítésének idejét, hanem 4, 16, 24 másodperc közül választhatunk. Több napig tartott a prezi elkészítése, a hangokat vágni kellett, nyesni a képeket, de végül megszületett.
A prezentációban egy volt határon túli magyar kisebbségből származó embert mutatunk be, de a többiről meséljen a Prezi bemutatónk: KATTINTS IDE!

Elkészült a galéria, ahová egy kivételével (STOP HATE tábla), saját anyagot gyártottunk, nehézségeket nem szült a kiötlésük, hiszen szívünkből szóltak. A képeken láthatóak saját fényképezések, amiken a gyűlölet, cikizés elleni fellépést mutatjuk be, illetve a világbékére törekvést, amit a No Hate Speech mozgalomhoz egyik csatlakozási képünk, de beszéljen a galéria: KATTINTS IDE!

Tarts velünk, fogjunk össze az emberekért!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése